Miből származott valójában az onlineshopok 2008-as forgalma

Az eCommerce-trend töretlen. Némelyik nagy kereskedőháznál a világhálón keresztüli értékesítés már megelőzte a klasszikus területet ami a forgalmat illeti és nem látni még a trend végének jeleit, bár a növekedés üteme valamelyest normalizálódott.

Az “eCommerce 2008″ tanulmány szerint, amelyet az EuPD Research készített a Paypal megbízásából, az európai üzletüzemeltetők kétharmada növekvő forgalomra számít, bár a forgalom nagy részét a “klasszikusok”, az elektronika és a könyvek generálják.

Alább néhány számadat, amelyek között igen érdekesek is vannak:

A megkérdezett kereskedők 59,1%-a növekvő forgalomra számít

Az összes megkérdezett kereskedő 65,4%-as azt mondta, hogy az online-forgalma az utóbbi 12 hónapban növekedett

Az olyan elektronikus termékek, mint a CD és DVD 13,6%-os arányukkal a forgalom hajtóerejének számítanak, ezt követik a könyvek és újságok 10,5%-al, a divat 9,9%-al, a film-/zene-/szoftverletöltések pedig 8,1%-al.

Az élelmiszerek és italok aránya eléri az 5,7%-ot.

A megkérdezett kereskedők 81,2%-a azt mondta, hogy a fizetési eljárás fontos tényező a siker szempontjából.

A kereskedők 31,6%-as tervezi, hogy a jövőben tovább bővíti a fizetési módok választékát, mivel a fizetési lehetőségek közvetlenül befolyásolják az e-üzletek használhatóságát és elfogadottságát.

A fizetési módokat bizony nem szabad alulbecsülniük az üzletüzemeltetőknek. Az ibi Research elemzése például azt mutatta ki, hogy olyan üzleteknél, ahol csak az előrefizetés lehetőségét kínálják fel, ott az e-üzlet látogatóinak 79%-a vásárlás nélkül ismét elhagyta az oldalt. A tanulmány szerint a legkedveltebb fizetési módok a számla és a terhelési értesítéses eljárás.

Ez egybevág azokkal a tapasztalatokkal is, amelyeket ügyfeleink között szereztünk. Az e-üzlet üzemeltetőknek tehát mindenképp érdemes megfontolniuk, hogy inkább mégis felvállalják-e a számla alapján történő fizetés kockázatát. Hiszen édeskeveset ér a legmagasabb biztonság a fizetés elmaradása tekintetében, ha közben egyetlen vevő sem vásárol.

Share

4 Hozzászólások
Hozzászólok »

  1. Mit nevezel számla alapján fizetésnek, az áru átvételét később követő fizetést?

  2. Számla alapján fizetés: a vevő megrendel valamit egy weboldalról. Megtörténik a kiszállítás, ha minden rendben van, a vevő aláírja az átvételt, sérülésmentességet, stb. Eladó ez alapján számlát küld a vevőnek, vevő pedig fizet. Van benne némi kockázat az eladó számára, de egyik oldalról jogilag levédhető, másik oldalról pedig a “majd csak akkor fizetek, ha kicsomagolom, bedugom és működik” érzés sok tétovázó érdeklődőt serkenthet vásárlásra, akik eredetileg “csak” tájékozódni szerettek volna az adott oldalon. Érdemes megfontolni ezt az eljárást, persze a megfelelő biztonsági lépések megtétele mellett.

    Péter

  3. A számla alapján fizetést hol alkalmazzák? Nálunk még – szerintem – sehol. Én nem találkoztam vele..
    A terhelési értesítéses mit jelent?

  4. Viszonylag sokat dolgozunk a “nyugati” világnak, főleg Nyugat-Euróbába, Angliába és Amerikába. Ott már sokkal jobban elterjedtek ezek a módszerek. Amúgy a 2001/115/EG-s jogszabály az EU-ban már 2004. január 1. óta kötelező. Íme pár magyarázat a cikkben említett fizetési módokhoz:

    Számlázási szabályok: VAT Invoicing Rules

    És a Direct Debit fogalma: Direct debit

    Péter